fbpx
A fejedelmi város

Szécsény

Az ország északi szélén, az Ipoly-völgyében fekszik Szécsény.Az egykor számottevő város, majd hazánk egyik jelentős védőbástyája amelyhez nem kisebb történelmi esemény fűződik, mint II. Rákóczi Ferenc 1705. évi országgyűlése.
Szécsény a középkorban kiemelkedett a környező falvak sorából. A középkorban a városias fejlődés útjára lépett, de fejlődését a török hódoltság derékba törte. Szécsény a középkorban előbb város, és csak később lett katonai erősség. Szécsény várának falain belül a polgárosodás útján járó kisemberek hajlékai is meghúzódtak, ezzel szemben a többi környékbeli vár előbb csakis a várúr családjának és szolganépének, később pedig a végvári vitézeknek szolgált szállásul.

Kubinyi Ferenc Múzeum (Forgách-kastély)

A mai épület elődjét, a várkastélyt, a Kacsics nemzetségből származó Szécsényi Tamás vagy fiai kezdték el építeni a 14. század második harmadától. A török háborúk nagy pusztításokat okoztak az épületben. Koháry István 1690-től folyamatosan renováltatta a végvár külső falait és a várkastély épületeit. A szécsényi kastély 1750-1760 közötti barokk átépítése így nagy valószínűséggel Forgách Zsigmondhoz köthető. 2006 óta kerülnek megrendezésre régészeti és történeti állandó kiállítások. A legrégebbi időkig nyúlik vissza az újkőkori mindennapi életet bemutató kiállítás. Egy másik tárlat a középkori nógrádi várakat mutatja be, s nemcsak az álló épületeket, romokat, hanem az elpusztult objektumokat is az előkerült leleteken és maketteken keresztül. Megtekinthetjük a várháborúk, a török hódoltság idejét idéző makettekket és a várásatásokon előkerült régészeti leleteket is. Egy terem pedig a Rákóczi-szabadságharc csatáiról emlékezik meg, terepasztal segítségével. A 19. század végi kastélybelső női lakosztálya a kastély történetéből, hangulatából próbál egy szakaszt bemutatni, női szalon, olvasószoba, és hálószoba enteriőrein keresztül.

impresszum  |   adatvédelmi irányelvek

Zöld Sziget Menedék 2023.